"Féltem látják rajtam azt, amit csak én. Belül folytonosan írtam egy regényt. Ezer spirálfüzet lett telis-tele, egyszer elolvassa szívem Mestere."
Pajor Tamás
Bárcsak valaki elmondta volna, hogy nehezek a huszas évek, hogy nem kell rögtön felnőnöm. Normális az a sok kétely, nincs baj velem, ha változtatom a munkahelyem, hogy nem furcsa keresni önmagam.
mindig másik álarc néz vissza rád.
Nem kapok meg mindent és ez pont ettől szép, hogy ennek ellenére is keresem mindennek a gyönyörét.
Mások vagyunk, máshogy látjuk az életet. Van hogy két kezemmel szorítom, majd egyszercsak elengedem és ez pont ettől szép, hogy tovább nem szenvedtetem. Olykor a padlóra esem, kilátástalan a lét és ez pont ettől szép, mert akkor újratervezem - kinyílik...
Mikor hullik le az utolsó levél a fàn.
Ez így gyönyörű.- mondta az élet,
Cseppet látni a vízbe hullni,-
Napról napra egyre inkább fogyott.
Talán nem jó helyre születtem.
Az élet, s annak aprócska fintora.
Van, hogy szép az elmúló nyár,