Tétova gondolkozás

Annyira elveszve érzem magam a vad rengeteg kellős közepében.

Sikít a bensőm, de megnémul valahogy a számhoz érve.

Ki fog ez törni? Vagy feszül míg végleg felemészt kénye-kedvére?

Tombol már a rejtett világom, felrobbanni készül, menj hát menedékbe!

Ne nézz te világ feljebb való voltam s most leestem a lejtő legmélyére!

Szakad a lábam tépi az út is, de nem talál már menedéket.

Széttép a tudatlanság mentes élet meghökkentő valóságérzése.

Befelé nő a virág, tüdőmhöz érve fulladozom ellenállhatatlan kéllyében.