Barátom, az öröm

Elmegy, elszalad, mint akit üldöznek vadak.

Hol jár most? Nem tudom, nyoma nem akad,

de reggel tájt, ha visszanézek, látom még a napot,

mi tegnap akkor a fehér havon aranysárgán csillogott.

Emlékszem is, meg nem is, de emlékezni fogok, ha te is.

Látom még ha jobban nézem, s felismerem megint.

Elfeledni hogy is tudnám...hisz lépten nyomon e nagyvilágon,

Őt látni meg, én már csak ezt kívánom.

Ugyanúgy rezdül most is az erdő, mint azon a napon,

még a szélnek hangja is egy dallamot adott.

Elképesztő, csodálatos csak gondolni is erre,

s az ösvény végig kitaposott, mutatja, hogy merre.

Ha türelmesen várunk, néha megmutatja magát,

majd eltűnik, hogy megmaradjon Őbenne a varázs.

Játszik Ő, szerepel, és nem zavarja semmi sem.

Rád nevet, majd azt mondja; "ne várj rám", most menni kell.

Közben magad elé nézve, elmosolyodsz szépen,

s ha visszatekint még rád, e mosoly lesz a fénye.

Ha úgy akarod, s megkedveled, az Ő élete örök,

így bármikor hívd, felveszi majd, s nem más Ő, az öröm.