Önarckép 

Már nem riaszt a magány,

Holnap csókja nem ijeszt meg.

Már nem várom a halált,

Már bánom, hogyha ilyet tettem.

A létezéssel talán

Olykor hadilábon állok,

De szívemben él egy világ,

Mit még soha, soha senki sem látott.

Már elfogadom, amit nem érthetek,

Hogy értelme van-e, már nem kérdezem.

Már látom a cél, nem az, hogy boldog legyek,

Hanem, hogy jó emberként ismerjenek az emberek.

Tudom a világot elég egyedien látom,

Kissé furcsa vagyok, amolyan nem szokványos.

Már nem várom, hogy megértsenek,

Hiszen önmagam sem teljesen ismerem.

Már nem hiszem, hogy rossz, ha valaki más.

Már vállalom, hogy olyan vagyok, mint senki más.

Már nem szégyellem, ha zárkózottabb vagyok,

Mert igazi értek az, amit magamból neked adok.