Játsszunk

Játsszunk el a gondolattal, hogy nem gondolunk semmire.
Nem kérdezzük szeretnek-e, s nem kérdezzük mennyire.
Kimondjuk, mit nem merünk, s nem szégyelljük azokat,
Mert nem számít mit gondolnak, kiknek nem osztottunk lapokat.

Nem sírjuk el magunkat, akkor sem ha fojtogat,
Hisz hidegen hagy minket holmi szomorú kis gondolat.
Oda állunk szembe veled, s elmondjuk, ha kell,
De embertársról háta mögött nem beszélünk el.

Elképzeljük néha-néha, milyen lehet olyankor,
Mikor érzelmektől telve kimondjuk az igaz szót.
Ne mondjuk azt többé; majd megváltozunk holnaptól,
S kapcsoljuk ki végre már az automata korrektort.

De mégsem mondjuk, mit akarunk, megnémul a szánk,
S míg töprengünk a pillanat mindig tovaszáll.
Majd elmélkedünk újra és újra, "mi lett volna ha...",
És eljátszuk ezt megint, míg el nem fogy a nap.

El is sírjuk magunkat, ha nem lát senki minket,
Mert az emberszív ilyen, hol nehezebb, hol könnyebb.
Nem mondjuk el neked, ha van valami, ami bánt,
De megláthatod arcunkon, figyelj hát s nézz ránk!

Igen, nézz ránk, de ne csak nézz, hanem láss!
Hisz emberek vagyunk a Földön, nem holmi útitárs.
Hát viselkedjünk így, s tiszteljük meg egymást úgy,
Hogy legalább annyit adunk, amennyit mi elvárunk.

De manapság, azt kell mondjam az őszinte szó ritka,
Mert minden apró finomkodás az elegancia titka.
Így van ez, és így marad, s hogy Shakespeare-től idézzek;
" Színház az egész világ..." nos igen, ezzel egyetértek.