Fogoly

Talán nem jó helyre születtem.

Valahogy az idő meg a tér…

Egyszerűen életidegen.

Vagy talán csak néha azt remélem

nem a valóság.

Az nem lehet. Ez nem én vagyok.

A lelkem folyton folyvást,

valahol máshol andalog.

Fantáziába burkolózott,

hiszen ehhez szokhatott,

Ha éjjel más nem is,

Ő mindig velem ragyogott.

Ez nem lehet. Kitörni akarok.

Valaki rángasson el,

Vagy csak hagyjon bennem egy kis nyomot.

Valaki, aki lángjaim közt

Szüntelen lobog.

Ez fair egyáltalán?

Megélni fejben a boldogságot…

Lehetséges lenne talán?

Hangosan énekelek az országutakon,

Az ismerős érzés oly jó és nagyon.

Ez nem lehet. Többet akarok.

Az életből, s a szívedből, ami dobog.

Össze akarom törni apró darabokra,

Eldobva oda, ahol az én szívem romos.

Már, ha volna szíved,

Már, ha volna, ami dobog.