Az emberek hazudnak

Mikor nagyon akarsz bízni, de már nem tudnál,

Mert a sorsunk más,

Mert átalakult túlélési szándékká.

Vannak olyan idők, amikor csak vágynál egy őszinte pillanatra, mert vannak AZOK a pillanatok.

Ezeket érzed, tudod hogy őszinték, a bensődig hatol a meggyőződés, a Tiéd.

Mintha a valóság egy pillanatra feltárná önmagát, mintha eddig csak néztél volna de most már látnál.

Értenél.
 

Te is hazudsz, ha mást nem, magadnak.

De másoknak is a napodrol arról ,hogy hogy vagy.

Hazudsz a szemükbe, a szemedbe és mindezek után, hogyan nézel bele?

Hazudod, hogy ki vagy, hogy mit akarsz.

Melyik az igaz világ ?

Minden nézőpont kérdése.

Hazudsz magadnak, hogy ezt akarod, hogy bírod még.

Hazudunk.

Kicsit, nagyot, közepeset.

Rosszul érezzük magunkat és meg bánjuk.

Bánjuk, mert ott van a lelkiismeret, ott van az, hogy jobbak vagyunk.

A hazug szavak rejtekében érzem, ahogy elveszek.

A hazugságod igazán nagy csúcspontja,

Mikor azt hiszed a lelkedben már nyugton van,

De akkor jön egy pillanat, mikor a lelked az elméddel harcol, s a tetted, mint éles kard más húsába karcol.

Mert ilyenek vagyunk mi.

Ezt láttuk, ezt tanultuk, ez az amire a leginkább vágyunk.

A pillanatnyi izgalom, ami drogként beléd ivodik, a dopamin, mi szíved újra életre kelti.
 

Ilyenkor érzed igazán, hogy dobog a szíved, mikor elméd és lelked határán homályos az élet.