Álomlelkű

Ez a csend-rend alkonya,

A hullámok fehérlő hab-nyoma.

Cseppet látni a vízbe hullni,-

Emlékképként megfakulni.

Talán az élet ilyen…

S az éjjel csupán szebbé teszi,

Mit nappal a szív nem engedi.

Lelkem nyílik, bátran kopog,

Lágy szellővel összefonott.

A korom sötét adja értelmét a Holdnak,

Szeretem arcát annak a nagy korongnak.

Homok hűti vonalát a talpnak,

Hűvös víz öleli át halkan.

Menni kell, a reggel sugara haladna,

Ó bárcsak lábam mindörökké itt maradna!