A zene hangja

Én csak ültem a székemben, s másra nem is gondoltam.
Majd zene szólalt meg, kissé furcsa volt, a fejemet össze-vissza forgattam.
Azt hittem talán csak véletlen, de a dallamot beszélni hallottam.
Mintha csupán szavak nélkül, de oly sok mindent mondana.
Mily gyönyörű és érzéki ez a jó kis régi zongora.

Hogy miről beszél? Szavakba önteni nehéz, mégis nemes feladat,
Mert úgy érzi, ki értené őt, nem sok olyan ember akad.
Ha beszélhetne azt mondaná, nem is, inkább kiáltaná,
Bárcsak lenne olyan világ, hol bármit mondjon meghallanák,
Hol boldog lenne, aki ott van, vagy néha-néha arra jár!

Olyan más lenne, mint ami most van. Elmondom hát mit hallottam,
S milyen az a másik világ, hol én is jártam gondolatomban.
Egy kicsit félénk voltam még. Az utcán mosoly ár jött felém.
A nénik csak úgy dicsérték a napot, a párok fogták egymás kezét.
S a házak, mint a szivárvány, mi ott ragyogott az égbolt tetején.

Nem is tudtam merre nézzek. Ó mindent úgy látni szeretnék!
A fák is virágba borultak már, s néha integettek felém.
Hogy mily nagy bolondság és észveszejtő ez az egész!
Mégis úgy érzem, hogy otthon vagyok, megtaláltam, ez az enyém.
Na de menjünk tovább, hiszen sok van még, s én oly szívesen elmesélném.

Azok az illatok! Hmmm. Egyszerre édes és lágy, akár a méz.
S meglepő módon a szél itt a legszebbik zenész.
Csak ringatott, mint a hullám habjai a kékes tengeren.
Igazán jól esett, bár olykor csintalanul megtréfált engemet,
De ne aggódj, ahonnan jönnek, oda fújnak is vissza szelek.

Azonban ami még ennél is sokkal jobban meglepett,
Hogy tényleg szerették egymást azt emberek ezen a helyen,
Mert fontosabb nekik, hogy a másiknak minden meglegyen,
Akkor is ha nekik valamijük nem mindig lehet.
Ekkor aztán remény töltötte el teljesen a szívemet.

Itt nem hazudtak, s jópofiztak egymással az emberek.
Ettől úgy éreztem végre nyugodt szívvel szerethetek.
Ezt mondta a kislány is, ki a valóságban az árvaházban nevelkedett.
S egy idős sánta itt futóbajnokságot nyerhetett.
S ki céltalanul élt eddig, most az álomgyárban kapott helyet.

Kinek nem volt máshol egy barátja sem, most ő is jókat beszélgetett.
S ki úgy érezte már végleg elveszett, most mégis reményre lehetett.
Elkepesztő, hogy pár jó szó is menthet meg egy életet,
S hogy hogyan változtathat meg egy végzetet.
Mindenkiben a jót is látni szerintem igenis érdemes.

Tűnődtem magamban, vajon mi ez a hely, és hol lehet?
Majd rájöttem, hogy azért ilyen, mert Isten áll az egész felett.
S hogy nem máshol van, mint egészen legbelül, odabent.
Ezt mondták a dallamok, ha te is akarsz velük mehetsz.
S talán egyszer, majd találkozunk odafent, a gyémánt hegyen.