A konnektor

Árnyas erdő közepén egy család élt, nevük Morgenék. Felhőtlen örömüket, csupán egyetlen sötét dolog árnyékolta be. Nem beszéltek róla soha, de mindenki tudta, az egész falu erről beszélt, milyen csapás érte a szegény családot. Bár titok volt ez hajdanán, mára legendává vált e történet, amit most elmesélek. Borús idők jártak arra, a hideget tapintani lehetett, megfagyott, ki hosszabb túrára merészkedett. Volt egy ház, szinte viskó, az utca végén álldogált. Lakott benne két kisgyerek, s két szülő vigyázott rájuk, ők voltak Morgenék. Mindenük megvolt, csak úgy repdesett a boldogság, okos gyermekek mellett két szorgalmas gondviselő állt. Mégis a falu népe csodálkozva nézte őket, s valóban, minden okuk meg is volt rá, ugyanis e szelíd házban nem volt konnektor egy sem, nemhogy száz. Ez hogy lehet ?-kérdezték oly sokan. Nem értették, milyen élet lehet az, amelyben az internet, s miegymás szerep nélkül marad, hajléktalanná váll. Ezek az emberek rendhagyóan éltek, legalábbis nem zsinórral a konnektorhoz kötve. Ők még azért tettek dolgokat, hogy örömüket leljék, s nem pusztán azért, hogy az összes lájkot bezsebeljék. Itt a gyermek, gyermek volt igazán, s nem kiöregedett, koravén tini sztár. A szülőket még érdekelte, mi történt veled, megkérdezték mi a baj, ha látták szomorú arcod, nem hagyták, hogy beszippantson a trendi világ s nem lehettél fiatalon öngyilkos. Mondom, ez mostanra csupán csak mítosz, mára már nem tudni élt e valaha is ember a Földön, kinek ha elfáradt, nem kellett konnektor, hogy feltöltődjön. S kinek fontosabb volt, milyen a valóság, annál amit a képernyőn keresztül lát.